Amerikas Myami - Frisco ut 2004 bol

Miami - San Francisco

Amerikai Egyesült Államok. A név elég jól kifelyezi Amerika jellegét, ami még ma is többé-kevésbé érzékelhető. 51 állam federációja, melyek mind saját és helyenként jócskán eltérő múltal rendelkeznek. Vegyük csak példának az Oroszoktól aranyért vásárolt (mint később kiderült, aranyat is ér...) Alaszkát, a Spanyoloktól Franciák által erővel elfoglalt, majd Amerikának eladott Louisiánát, avagy a Mexikótól háborúskodáaok után elfoglalt Texast és Californiát. Ehhez jön még a gyarmatosítás iránya és a rabszolgák fő "felhasználásának" helyei, vagy a teljesen eltérő természeti adottságok.
Hajlamosak vagyunk Amerikát egy európai értelemben vett országként kezelni, azaz homogén emberek és helyek halmazaként, holott ez már egy Kárpát medencében sem igaz, gondoljunk csak a Palócokra, Székelyekre, Pestiekre, Alföldre, Tátrára, Hargitára. Pedig az itt élők nem annyira eltérő emberekkel keveredtek, mint az Afrikából behurcoltak, őslakos indiánok, vagy a legkülönfélébb európai nemzetek fiai...
Ez az ország annyira hatalmas és annyira sok benne a látnivaló, hogy így utólag különösen örülök, hogy nem egy kis baráti társasággal, hanem egy utazási irodával jártam be az időm és pénzem által lehetővé tett részeket. Több évet el lehetne tölteni utazással az USAban. Ezek az irodák abból élnek, hogy tudják, mit érdemes megnézni és némi pénz fejében elvisznek az adott helyre, közben semmi gondom az útitervre, közlekedési eszkozre, száláshelyre, kajára. És valóban semmi kifogásolhatni való nem akadt a túra 25 napja alatt. Sehol nem éreztem, hogy túl sokat lettünk volna és azt sem, hogy túl keveset, már a lehetőségekhez képest.
Ez az utazási iroda nem egy konvencionális, hiszen nem egy utat hirdet meg, ahova teszem azt elvisz repülővel, berak egy hotelba, reggeli ekkor, vacsora ekkor és csinaljak egyébként tíz napig amit jónak látok
Ők azt vállalják, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a lehető legtöbbet megmutatnak és közben minden felmerülő igényt igyekeznek a kielégíteni. 14 embert több ezer mérföldre elvinni, 25 napig elszálásolni, etetni és főként napi 24 órában szórakoztatni nem könnyű feladat. Különösen, ha az adott éjszakát a csapat egy sivatagban tölti, ahol lényegesen fejletlenebb az infrastruktúra, mint mondjuk Las Vegasban, vagy New Orleansban... Az említett két városon kívül mindenütt kempingben és többségében sátorban aludtunk. Ez így egyszeűnek tűnhet, de némelyik nemzeti parkot katonák őrzik és előzetes bejelentés nélkül nem engednek be. Másrészt még az olyan gigantikus parkokban is, mint a californiai Yosemite (alapterületre akkora, mint egy kisebb város), előfordulhat, hogy teltház van és a vadőr nem tágít, míg valaki nem távozik. Az utazást kizárólag egy fehér FORD XXL VAN gépjárművel oldottuk meg. 14 férőhely + csomagok a tetőn, letakarva kék ponyvával. Frekventált útszakaszokon gyakorta láthatunk szembejönni ilyet, csak a TREKAMERICA-nak 350 ilyen kocsilya járja állandóan az utakat, további 150 pedig rezerva.
Az élelmezés központi irányítással, de saját magunk által folyt. Három csapatra osztva minden nap más főzött, leginkább vacsorát, napközben "terepen" voltunk. A táplálékbeszerzés közös kasszából történt és mindenki igény szerint fogyasztott belőle. Mondanom sem kell, hogy a két keleteurópai jelenléte jócskán meglátszott a készleteken...
Az említett másik keleteurópai egy oroszul káromkodó és helyenként viselkedő lett Ilgvars volt. Leginkább az ivásban és a beszédben jeleskedett. Angoltanuló fanatikus, de miután autodidakta is egyben, filmekbeillő orosz akcentussal beszélt.. Morten és Anders két dán frissen érettségizett és katonaviselt (náluk kötelező, bár nem lelkesednek túlságosan érte...) srác egy féléves világkörüli útba iktatta be a túrát. Szintén dán volt az első gyereken és házasságon már túllevő, ámde még a legjobb éveken éppen belül tartózkodó Ulla. Snoopy grafikával ellátott ruhákat és általános jókedvet viselt. Egyik legértékesebb tagja volt a csapatnak. Saskia és Sebastian Németországból érkeztek, mindketten egyetemisták és szőkék. Visszafogottak és rendesek voltak. Abban az esetben, ha a három dán az anyanyelvén kommunikált a jelenlétünkben, mintegy azonnal német konverzációt nyitottak velem és a szintén német Svennel. Sven nevén nyomott hagyott a tény, hogy az északi részekről érkezett. Jellemén pedig az elmúlt negyven év agglegénysége és a Luftwaffe újjonckiképzési programjának legmélyebb ismerete. Nem túl nagy örömet szolgáltatott, hogy miután értesült anyanyelvében való jártasságomról, csakis ezen a nyelven volt velem hajlandó érintkezni. A dolgot csak tetézte, hogy egy sátorba lettünk beosztva. Minden sátornak volt egy kedves neve, hogy mindenki a saját almában hajthassa le másnap is a fejét. A mienk a Love Nest nevet kapta a keresztségben...
Monica, Lisa, Kylee és Leah 18-24 közötti Ausztrália négy különböző helyéről érkezett leány. Az volt bennük a közös, hogy mind rendelkeztek Ír ősökkel és egyikük sem ismerte a többit a túra előtt.
Minden kétséget kizáróan a legfontosabb résztvevő a túravezető Cory Tucker, colorádói születésű és alabamai rezidenciájú enyhén kancsal és enyhén kattant huszas évei végén járó hölgy. Mint később kiderült a Tourleader of the year büszke tulajdonosa. Ezt a címet a résztvevők vélemenye határozza meg, az utolsó nap mindenki kitölt egy kérdőívet (negyven percig töltöttem, elég nagyszabású).
Miután az Ivan hurrikán az indulás napján haladt keresztül Florida közepén, aggályaim voltak, hogy el e fogunk mi indulni az adott napon és hogy egyáltalán lesz e túra, pláne, hogy Miami délen van én meg éppen akkor Florida északi részén tartózkodtam. Bár áram már több napja nem volt a mobiltelefonok működtek. Az irodában közölték, hogy egy napos késéssel indulunk és okosabb, ha csak Orlandóig megyek, Maimiban úgysincs semilyen program, feleslegesen tennék meg 250 mérfoldet. Este megérkezett a csoport, ismerkedés, főzés, információk átadása. Mindenki kapott egy pontos útitervet, arra az esetre, ha elvesznénk, tudjuk hova kell menni, éppen hol van a száláshely. Szintén egy kalkulációt a valószinű kiadásokról és az opcionális programokról. Be lettünk osztva csoportokba. A csoport vagy főz, vagy mosogat, vagy a legkellemesebb, autót mos. Ezt sok esetben ezt el lehet sumákolni és egyébként sem megerőltető. A másik két opció törvényszerűen maga után vonta szeszes italok fájdalomcsillapítás céljából történő fogyasztását... Másnap minthogy Orlandóban voltunk, lehetett választani Disney World, Universal és MGM Studió közül. Mindenki elítélte az ötletet, hogy öt év körüli emberpalánták közé menjünk Mickey egérre nyált folyatni, maradt valamelyik filmes park. Elég borsos belépő (40$) után egésznapos időtöltés Indiana Jones, Star Wars, Alien és egyéb események közt. Az egész egy jól összerakott zsibvásár, de ha nem lenne benne az a 3-4 rollercoaster (ringlispiel), az egész nem sokat érne. Külön jó benne, hogy ha már bent vagyunk, annyit megyünk rajtuk, amíg nincsen nagyon hányingerünk. Nem tartom egy nagy élménynek, de hozzátartozik az USA feeling megérintéséhez, megaztán nem rossz az, ha mindjárt az elején a csapat együtt tölt egy napot.
Az estét 6 órányi út után Panama City Beach sátortáborában töltöttük. Orlandóban még légkondicionált bungallóban aludtunk, itt már sátorban. Augusztus közepétől Floridában naponta háromszor esik. Kora hajnalban, délután és éjszaka. Ilyenkor 25 fokig lehül a levegő, aztán gyorsan visszaáll 35 fokra. Az Ausztrálok ezeket az állapotokat jól viselték, náluk van ez még rosszabb is. De jött aztán később kutyára dér...
Egyébiránt az óceán gyalog 5 percnyire volt, mindkét irányba beépítetlen homokos tengerpart. Van neki valami olyan varázsa, amit az Adria csak megközelít, de el nem éri.
A negyedik nap délelőtt lehetett választani vízirobogózást. Eddig nem volt hozzá szerencsém, ami kár, mert a csokis puding óta az egyik legjobb találmány. 60 lóerős kétszemélyes tákolmányok. Választottam magamnak egy kis súlyú Ausztrált és megígértettem vele, hogy finoman fogok menni... Két vezetőt is kaptunk, legyen aki kiment, meg megmutassa a delfinek tartózkodási helyét és néhany szigetet, amit érdemes látni. Szerencsére a vezetési stílusunkba nem szóltak bele, így egy hullám és padlógáz segítségével sikerült elvesztenem a körömszakadásig kapaszkodó Lisát. Szigeteken és delfineken kívül egy nagyobbacska medúzát is találtunk. Mivel a medúzacsípésről eddig csak hallottam, elkezdtem ismerkedni a témával. Szerencsémre, mikor felülről tanulmányoztam, egy hullám átsodorta rajtam, így a másfél méter hosszú csalánozók az egész testemet megecsetelték. Azért szerencsémre, mert ilyen alaposan azért önszántamból nem akartam tapasztalni... Olyan, mint a csalán, csak jobban éget és ezt nem szedte nagyanyám a disznóknak...
Szintén floridai látványosság Amerika legrégebbi települése, San Augustine. Ezt nem a csoporttal, hanem még Júliusban a lengyel lakótársaimmal látogattam meg. Kellemes légkörű spanyol gyökerű városka, csak annyi a turista, mintha a Vencel téren lennénk.
Floridát elhagyva Alabama lett volna a cél, tapasztalni a deep south hangulatát. Csakhogy a hurrikán hozományaként még itt sem volt áram, így mentünk egyenesen New Orleansba, Louisiánába. Szerencsére az akkori hurrikánok mind elkerülték, nagyon sajnáltam volna, ha a jazz és az általános jókedv fővárosát nem láthattom. Maga a város nem sokban különbözik a többitől. Egy másfél milliós város a Missisipi torkolatánál, sajnos mostanában eleget lehet hallani róla...
Ami különleges volt és remélhetőleg megint az lesz benne, az a francia negyed. Ez egy gyalogosan könnyedén bejárható Prága óvárosnyi rész. A spanyol építészet jegyeit viseli, mivelhogy a franciák előtt spanyolok éltek itt. Mindenütt kitűnő a hangulat, nem véletlenül nevezik Amerika szórakozóhelyének, itt egyfolytában szilveszter van... Ahol pedig igazán ereszd el a hajam, az a Bourbon Street. Sehol máshol az USAban nem szabad közterületen alkoholt fogyasztani, itt csak arra hívják fel a figyelmünket, hogy ne üvegen tartsuk, mert az veszélyes ránk és a környezetünkre nézve... Már koradélután megtelnek a jazzbárok, előfordul, hogy egymás mellett három és az utcán szemközt szintúgy. Az élő zene és a teltház természetes. Mire leszáll az éj és a tömeg átalakul vidám részegek masszájává, megjelennek a csillogós gyöngysorokat kínáló árusok. Az első emeleten hosszú erkéllyel rendelkező spanyol házak, általános részegség és gyöngysorárusok egyvelege egy furcsa szokást hozott létre. Az erkélyen állnak az előzőleg gyongysorokkal jól felszerelt férfiak és nehezen félreérthető "Show your boobs!" - Mutasd a cicid! felhívásokat intéznek az alant sétálgató hölgyekhez. Aki eleget tesz a felhívásnak, kap egy gyöngysort, helyenként egyszerre több delikvenstől is. Hajnalra a gyöngysorok átkerülnek a bevállalósabb lányokhoz, mindenki legnagyobb megelégedésére. Amit máig nem értek, másnap én is találtam egyet a nyakamon...
Következő uticélunk Dallas volt, majd a szintén texasi Amarillo a Cadillac ranchal. Dallasban szabadprogramként megnéztük a belvárost, majd pillantást vetettünk J. F. Kennedy elnökségének véget vető 4 keresztre az aszfalton. Rövid konszenzus után a csapat úgy döntött, hogy nem megyünk a kommersz Amarillóba, hanem meglátogatjuk Cory texasi barátját egy autentikus ranchen Dickensben. Dickens után pár nappal a Zion nemzeti park könyvtárából ezt írtam a ranchról: Kemény nap volt még Texasban, ahol a legdurvább az alkohol és drogok büntetése... A tourleader haverjánál voltunk original ranchon. Azzal kezdtük, hogy sör, egyebek. 22 es puskából és shootgannal célbalövés, másik kézben drink. Éccaka fel a 76-os Jeep-Willisre(14 ember + egy kutya). Eztet tessék vizualizálni, részegen 14 + kutya egy 4 személyes kocsin vaksötétben és ugye a ranchon nincsen 'út'... A kutya neve mellesleg Szikra, mivel egy magyartól kapta a nevét. Nagy barátok lettünk Szikrával, mint ugye a két magyar... Civilizáció sehol, csillagok nézése. A Jeepmotortere egyszercsak elkezdett lángolni.. Mint később kiderült, rég nem volt használva és a madarak belefészkeltek. A motor melege begyújtotta a fészket és a menetközben felszedett száraz növényzetet. Elfogyott az alkohol, úgyhogy páran visszamentek a civilizácioba és megoldották ezt a problémát... A kutyával jó aludni a magas fűben, mert melegít. Vissza a házba, papírnyulak az ágyba. Bratt látva bennem a szikrát elkezdte a Yamaha ATVt(all terrain veh.) pumpálni, én meg spontán az akumlátortöltőt előhúzni... Néhány fixing on rocks után a masina startolt. Bratt és még 3 arc + Szikra a Jeeppel én az ATVvel neki az éccakának. Mármost csak töltővel startolt az ATV, úgyhogy kéz a gázon, nembedögleszt, mert akkor tolhatom haza... Nemigen lehetett üresbe rakni, úgyhogy Sörgyári capriccio jelleggel köröztem a Jeep körül, ha álltak. Egy ízben igen soká álltak, mondom nem füveznek ezek, de... Mire sikerült neutrálba erőszakolnom a hangvilla márkájú műszert, nem maradt semmi... Bratt érezte, hogy ez így nem kosher, vissza a házba, immár eléggé fura útvonalon. ATVt lerak, jeepkapotára ráül, ki a szabad ég alá. A kapota melegít, mint a kutya, az jó. 2 dán, 1 ausztrál , 1 amerikai és 2 magyar magas szinten kommunikált. Igaz Szikra egész csendes volt...
Texasból Új mexikó felé vettük utunkat. Santa Fe szintén egy érdekes hangulatú város. A spanyol pueblók mintájára épult házak és a Navajo indián kultúra keveredése. A város talán legfóbb érdekessége, hogy rendelet írja elő, hogy a házak színét csak a barnának 40 árnyalatából lehet kiválasztani. Ez érvényes a kerítésekre és a templomokra is.
Ezután felkapaszkodtunk a Sziklás hegységbe, Colorádóba. Szerencsénkre koraősszel érkeztünk, ilyenkor a legszebb. Ameddig a szem ellát, a hegyoldalakban tömegesen növő és akár több hektáron közös gyökérzettel rendelkező aspenek (nyárfák) egyszerre készülnek az őszre. Náluk ez úgy néz ki, hogy több fotbalpályányi részen minden fának rikító piros, narancssárga, vagy citromsárga a levele. A szálásunk 3200 m magasan volt és mivel az én csapatom volt főzésen, megtapasztaltuk mennyire másak így a körülmények. Az étel sokkal később készül el, viszont a szakácsok sokkal hamarabb berúgnak... Másnap meglátogattunk egy régi ezüstbányát, Silvertont és Telluridot, Colorado egyik legnagyobb síparadicsomát.
A következő egy hetet négy különböző nemzeti parkban töltöttük. Látszik, hogy Cory volt az év túravezetője, hiszen felhívta a figyelmünket, a parkokban nincsen Liquor store, úgyhogy megálltunk egyben és kellőképpen felszerelkeztünk az ínséges időre. (Alkohol csak Liquor store-ban kapható) Mind a négy park közös jellegzetessége a vörös szikla, amely az államokra is jellemző, ahol találhatóak. Arizónában és Utahban más nem is nagyon van szép természeten kívül, de az tényleg lélegzetelállító! Elsőként Moab kempingjébe mentünk, ehhez közel esik az Arches national park. A park neve boltívet jelent és valóban, több száz van belőlük a parkban. A pár méterestől egészen a száz láb hosszúságúig mindenféle ív megtalálható az egyébként sivatagos környezetben. Úgy időzítettük, hogy a legjellegzetesebb és egyben az utahi autók rendszámán is megtalálható képződményt a lemenő nap fényében érjük el. A látvány után Petőfi véleménye is megingott volna a szárnyaló lelkekről és a rónaság viszonyáról...
Innen Navajo földre mentünk, a Monument Valleybe. A hetvenes években sok western filmet forgattak itt, de még ma is reklámspotok (Jeep) és videoklippek (Metallica) készülnek ezen a furcsa vidéken. A táj jellege merőben eltér attól, mint amit földinek gondolnánk. A sivatagból helyenként száz méterre kimagasló különálló vörös masszívumok és a horizont végtelensége félelmet és tiszteletet ébreszt az emberben. Nem véletlenül tekintik ezt a helyet szentnek az indiánok. Navajo kisérőt kaptunk, aki elvitt másoktól elzárt helyekre és indián szemszögből is bemutatta a térséget. Szintén láthattuk, hogyan élnek és éltek az indiánok. Egy természetes amfiteátrumban pedig hagyományos hangszeren játszott és énekelt.
Egy időre elhagytuk Utahot, hogy eltöltsünk pár napot Arizónában, a Grand Canyon államában. Útközben pihenés gyanánt megálltunk Deadhorse point kilátójánál. Sokan nagyobb élménynek tartják, köztük én is, mint a Grand Canyon. Olyan, mintha a világ végén állnánk, amerre a szem ellát, kietlen táj és szédületes tér. A Grand Canyon méreteiben annyira hatalmas, hogy az ember nem is képes befogadni a valódi nagyságát. Annyira nagy, hogy gond volna elhelyezni Szlovákiában... Helikopterről lehetne igazán megnézni, de sajnos a légköri viszonyok ezt nem tették lehetővé. Eretetileg két éjszakát kellett volna töltenünk a Nagy Kanyonnál, de mivel első éjszaka fagyott és az egyrétegű sátrak belsejéről kaparni lehetett hajnalban a jeget, inkább továbbálltunk.
Mexican hat településben időztünk egy napot és egy éjszakát. Délután lovagoltunk, az estét pedig cowboy módra tábortűz és whiskey társaságában töltöttük. Eddig csak viccnek hittem, hogy a hegedűt egy mosogató dézsába állított botra feszített zsinór pengetésével kísérik, de én is nagyon élveztem a hangszeren történő "játszást". Hangja erősen hasonlít a csángő ütőgardonére. Vendéglátónk tett kísérleteket, hogy lasszózásra tanítson bennünket, de a mámor szintje ezen törekvését már nem támogatta...
A legadrenalindúsabb túránk Zionban volt. A park szintén Utahban található, legérdekesebb helye Angel's landing - Angyalok reptere névre hallgat. Egy háromórás, részben gerinctúrával megközelíthető többszáz méter magasságban található fennsíkrol van szó. Az út első része meg kiépített, de mikor az ember már kellőképpen fáradt, elkezdődik a dolog móka része. A jó kétszáz métert helyenként 25 cm széles gerincen kell megtenni és mindkét oldalon többszáz méteres szakadék. Sziklába vert láncok csak ott vannak, ahol egyébként nem lehetséges átjutni. Megérkeztünkor egy húsztagú társaság már csak a lelkész érkezésére várt, mivel házasságkötésre készülődtek...
A nyugati part felé menet Utahból útbaesik Las Vegas. Lehetetlen leírni azt, ahogy az egész város kinéz és viselkedik... Ilyesmi csak a világ leggazdagabb országában jöhet létre. Minden csak a szórakozásról és az emberi igények bármelyikének kielégítéséről szól. Messzemenőleg nem csak kasinók, hanem koncertek, könnyű és komolyzene, színház, a legkülönfélébb alternatív művészetek és lényegében minden, amit valaha valahol emberek szórakoztatására használtak, megtalálható itt. Persze a legfontosabbak a kaszinók, de ezek is mind mások. A Flamingónak és a Tropikánának trópusi, a Treasure islandnak kincsesszigeti, a La Veneziának velencei (Velencében tanult olaszul éneklő gondolásokkal, gondolákkal, folyóval és élethű műégbolttal...), a Bellaggionak pedig felső tízezerbeli hangulata van. Persze ezzel nincsen vége a sornak, hiszen találunk itt Eiffel tornyot és piramist is... Akkor sincsen gond, ha már az elvesztésre elkülönített pénzünk dupláját sikerült zseton formájában valamelyik kaszinóban hagynunk, látnivaló van elég ingyen is. Vegas az USA leggyorsabban fejlődő városa, annak ellenére, hogy a sivatag közepén áll. Nevada nagy része indián rezervátum, s mint ilyen sivatagos és legális benne a szerencsejáték. Az államokban csak rezervátumban és vízen lehet szerencsejátékot űzni. Érdekes a kontrasztja a Vegas kornyéki lepattant kaszinóknak és a Freeman street vakító fényeinek. Las Vegas főutcája komplett fedett, ha már akkor, befedték egy gigantikus képernyővel...
A még nyugatabbra találhato Yosemite már Californiában van. Más, mint az eddigi parkok, itt nem vörösek a sziklák, hanem szürkék. Mindenütt gömbölyded vulkanikus bazaltot látni és a fák is főként tűlevelűk, 3500 alatt aspen foltokkal. Yosemite Yellow stone és persze Alaszka mellett a legmedvedúsabb környék. Szerencsére itt csak "barátságos" barnamedvék vannak. Minden sátorhelynek megvana a saját bearboxa. Ide kerül az étel és bárminemű szagot kibocsájtó dolog. Ezt én tipikus amcsi túlkapásnak tekintettem, talán még pofákat is vágtam, mikor nagyon komolyan magyarázták... Ehhez képest vacsoránál a mellettem ülő Monicától két méterre feltűnt egy másfél mázsás nőstény... A kezdeti sokk után szomorúan kivettem a fényképezőm és azon temettem magam, hogy mekkora lehetőséget szalasztottam el... "Szerencsére" a medve visszajött, még vagy hatszor, mindíg a tábor más részén. Ilyenkor nem kellett mást tenni, csak a sikítás és csörömpölés felé futni. Mindenki tudja, hogy a medvét ez riasztja el. Több ízben sikerült közel kerülni a medvéhez, csak a vadőr mindíg elriasztotta... Szegény 45 kilós lány nem örült a lelkesedésemnek, hogy rohanok be a bozótba, kénytelen volt követni minket... Egy ízben aztán sikerült lekapni, annak köszönhetően, hogy a vaksötétben, miközben rohantam felé, a medve megállt és ekkor kattintottam. Csak a gép kijelzőjén láttam, hogy pár méterre álltunk egymástól... De ami Yosemite-t igazán híressé teszi, azok a több ezer éves vörösfenyők. Annyira hatalmasak, mint magasságban, mint törzsben, hogy az ember el is felejti, Krisztus születésekor már túl voltak 1500 évgyűrűn...
San Francisco a végállomás, talán a legkellemesebb hely Amerikában és ezt sokan mások is így gondolják. Itt a legliberálisabbak az emberek, mindent áthat valami általános pozitivizmus, egyszerűen jobb kedvre derít. A kaliforniaiaknak van is okuk az örömre, az állam gazdasága erősebb, mint Franciaországé...
Rövid városnézés után katamaránra száltunk és az Alcatraz megkerülésével behalyóztunk a Golden Gate alá. Még gyerekkoromban kaptam édesamyám barátnőjétől egy képeslapot, amin ez a híd van. Máig megvan, ez amolyan gyerekkori álom beteljesülése is volt. Az estét a meglévő szeszkészlet felhasználásával és búcsúval töltöttük. Hajnali négykor rábeszéltem a portást, adjon bérmentve egy szobát, illetve ő ajánlotta fel, miután kiderült a keleteurópai diákstátuszom.
Reggelre már meg volt rendelve a taxi , repültem New Yorkba. Itt lett volna egy szabadnapom, de annyira hulla voltam, hogy miután a British Airways segítőkész Suzanne Baumann munkatársa rövid csevely után és főként ingyen átbookolta a jegyemet, éltem a lehetőséggel. Mivel 25 percem volt az indulásig és a csomagom még a hátamon volt, becsempészett egy szolgálati bejárón, rakott egy levonót a táskára és odadta Sanchonak. Ez volt a biztonsági procedúra három évvel 9/11 és az után, hogy elvették Friscoban a bicskámat, amit a kistáskámban felejtettem...
Londonba már 24 órányi út után véglényként érkeztem. Zsákmányoltam még két pokrócot a gépről és minden visszafogottság nélkül felhasználtam a váróterem székállományának a felét alvási céljaimra. A gép kapitányától búcsázás közben megkérdeztem, nem maradt e valami a kajából, mert a nagy pakolásban a pénzem a zsákomban maradt, azt pedig csak Prágában kapom meg. Kicsit meglepte a kérdés, de az utaskísérőket úgy kellett leállítani, hogy ne pakoljanak már többet...
Prágában már vártak a barátok, mesélés, kocsmábamenés és lassan elájulás. Majdnem egy hónapig tartott visszaállni az időzónára és a mindennapi életre, de feltétlenül megérte.
Aki teheti, vagy lehetősége van rá, hogy valakit hozzásegítsen hasonló nyári tevékenységhez, tegye meg. Vannak dolgok, amiket csak látni és kipróbálni lehet. Amerika ilyen...