Annak, aki barmi oknal fogva idekerult

A blog cime nem veletlen. Mindenkit erhet baleset.

Ez viszont nem blog, hanem csak egy blogra baszkodasa eddig valamilyen formaban megjelent "irasaimnak(?!)"

A jobboldalt valamelyest latni, mirol is szolhatnak az irasok.

Ha nem is segitettem sokat az attekinthetosegen, legalabb lett egy uj postom... Jea.

Erdely - az ott toltott osszesen masfel honap alapjan

Két éve oltottuk be magunkat Erdéllyel. A szérum neve Vajdaszentivány volt. Ez a Székelyföld határán fekvő, de még nem székely, nagy és viszonylag gazdag falu. A rá következő éven is volt néptánctábor-látogatás, de ezen én a floridai kőműveskurzusom miatt nem vehettem részt. Evett a fene, mikor kaptam a híreket malterrakás közben... Talán ezért is szerveztem a következő nyárra egy alaposabb körutat.

Mint felvidéki, rendszerváltás utáni diák, eléggé zagyva történelemoktatást kaptunk. Az égbekiáltó hülyeségeket már nem akarták ránk erőltetni, épkézláb tanterv meg még nem volt. Így lényegében érettségiig a két világháború különböző permutációiig jutottunk el. Erdélyről alkotott képem olyasmi volt, mint Felvidék, csak ott nem szlovákul, hanem románul beszélnek a nem magyarok. Az első látogatás után nyilvánvalóvá vált: nagyságilag, az útminőségét tekintve és a lovakat illetően is van különbség. De egy buszút és egy falu alapján az ember nem kaphat reális képet.
Erdély nagy. Több mint tíz százalékkal nagyobb, mint Magyarország. 8 millió lakosa van, ebből román adatok szerint 1,5 millió, magyar források alapján 2,3 millió magyar. Ehhez jön még hatvanezer moldvai csángó, akik egy teljesen más, elfeledett népcsoport.

A gazdasági központ Kolozsvár (Cluj-Napoca). Ugyanúgy hatvanezer magyar él itt, mint száz éve, csak ezt mostanra sikerült 20%-ra „telepíteni”. Az első román falu Erdélyben egyébként a tatárjárás után, 1256-ban létesült. Nem kevésbé fontos központ Marosvásárhely (Târgu Mureş). A magyar értelmiségi súlypont ide kezd áttevődni, itt még 50 % feletti az őslakosság aránya. A Románia lakosságának 40 %-át kitevő Erdély termeli a román gazdaság 75-80 %-át.
Nem azt mondom, hogy a románok rosszabbak vagy műveletlenebbek. De azt még egy románbarát francia üzletembertől hallottam, hogy jobb magyarokat alkalmazni. Ami nem is lehet egyszerű, mert bárhol jártunk, a 18-50 közti lakosság egyszerűen hiányzik. Dolgoznak. Főként Olaszországban, de Európa más részein is. Ha valaki 3-4 hónapot tölt nyugaton, nagyságrendekkel többet keres, mint otthon egész évben.
Ennek ellenére a falvak és a városok nem sokban különböznek az általunk megszokottaktól. Szinte csak annyi a különbség, hogy a „mi autónk” és a Škoda helyett lovak és Daciák árasztják el az utcákat, félelmetes mennyiségben és fajtában. Csíkszereda találomra kiválasztott fotósüzletében csuklóból olvasták be a háromféle memóriakártyánkat és írtak CD-re. Internet van már a kisebb városokban és a falvakban is, bár a WC még többnyire pottyantós. Egy ifjúsági találkozóra meghívott miniszter is kiemelte, a csúcstechnológia már nem hiánycikk, éppen csak az angolvécé és a melegvíz azok, amik még néhol hiányoznak...
Aki csak ellátogat néhány városba, megpróbálja román zászló nélkül lefotózni a Mátyás-szobrot, megmártózik a szováti sós Medve-tóban, nyugat-európai árakért beevez a Gyilkos-tóba és vesz 3 euróért kürtőskalácsot, az nem fogja megérteni, miben más itt.
A faluk már okozhatnak meglepetést. De ide általában valamilyen táborba vetődik az ember, vagy valamilyen rendezvény alkalmából, amikor áll a bál. A helybeliek kiöltöznek estére, szalmakalapot, szőttest árulnak. Ha elkószálunk és szóba elegyedünk velük, már belátást nyerhetünk mindennapi életükbe. A tehetősebbek meghívnak magukhoz és kenyérrel, édespálinkával kínálnak. Akinek van munkája, 2-2.5 millió öreg lejt keres havonta, ez 70-75 euró. Ha nincs munkája, de legalább földje van, már nem hal éhen. Ha pedig egyik sem, éhbérért dolgozik látástól vakulásig.

Tíz napot töltöttem Szilágycsehben, egy Zilahtól 60 km-re fekvő tízezres, felerészt magyar kisvárosban. Ez a rész még nem Erdély, a Partiumhoz tartozik. Tejben-vajban fürösztöttek, de ugyanúgy lehettem volna Komáromban vagy Békéscsabán is.
Egy másik helyszínünk, Kalotaszentkirály – ahol a továbbiakban leírt utunk végződött – a kalotaszegi táncok szentélye. Nagyon sok anyaországinak „jön le totál” a táncfigura, így ez sem nevezhető egy autentikus erdélyi biotópnak.
Szabolcs barátommal sejtettük, a távoli és elhagyatott helyek adhatnak képet az igazi erdélyi életről.

A komolyabb túra előtt hátrahagytuk Magyarországon azokat a holmikat, amiket nélkülözünk a hegyekben. Tánccipő, szép ing, felesleges pólók.

A minimalizált hátizsák 15 kilót tett ki, egy kevés táplálékkal és vízzel. A budapesti Népliget buszpályaudvarról indultunk, innen mennek a buszok a Királyhágón át Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely felé. Kissé meglepetten, de kifizettük a fejenkénti 7500 Ft-ot Székelyudvarhelyig.
Az út első fele lelkes beszélgetéssel majd kókadozással telt. Jó fél nap után megérkeztünk Csíkszeredára. Mondták, jegyünk felmutatásával majd elvisznek Udvarhelyre. Meglepetten, de örömmel szálltunk be a vadonatúj Mercedes mikrobuszba. A leglepattantabb helyeken is gyakran ezek bonyolítják le a személyszállítást. Kíváncsi lennék, a Daimlernek mennyi kenőpénzébe került a számukra oly kedvező minisztériumi döntés...

Udvarhelyről egy teljesen leharcolt, külön tanulmányt megérő busszal jutottunk el Balanbányára. Útközben kis falucskákat érintettünk aszfalt nélküli utakkal, mezítlábas gyerekekkel és sok porral.

A rögtönzött ütemtervünkbe beillet egy 2 órás túra Balanbányától az Egyes kőhöz. A hosszú út, a nem alvás, a 15 kg-os hátizsák és az 1602 m-en fekvő csúcs mindent kivett belőlünk. Sátorverés, fagyűjtés, körülnézés.
2 euróért aludhattunk volna a közeli menedékházban is, no de nem azért cipeltük a sátrat! A mosdó közel volt, mintegy 10 percre egy forrás jéghideg vízzel. Egy helyi mondta, éjszaka a völgyben van igazán hideg. A peremén nem annyira, mert egész éjszaka jön fel a meleg lentről. És valóban, már csípős volt a levegő, de ha kiálltunk a völgy felé, egészen kellemes idő lett, furcsán lentről fújó széllel.
Körülöttünk csak fenyők. A távolban Csíkszereda vagy Székelyudvarhely fényei. A sötétben a szemközti hegyoldalakban kis pontok jelentek meg, két-három. Sokáig néztük, míg rájöttünk: pásztortüzek. Érdekes, sejtelmes érzés, nem vagy teljesen egyedül.
Éjszaka példás hideg volt. A nagy ambíciók, az ébresztő, hogy lássuk a napfelkeltét, mind bennmaradtak a melegecske hálózsákban.

Reggel eléggé cudarul néztünk ki. Pedig jó hat órás túra elé néztünk a Nagy Hagymás érintésével egészen a Gyilkos-tóig.
A táj gyönyörűsége és a teljes izoláltság jó hajtóerő. Egy dombocska mögött lovak vonultak. Éppen hajtották ki a ménest. Ahogy elmentünk a csikós házikója mellett, fiatalok jöttek szembe. Szintén oda igyekeztek, ahova mi, ezért fura volt az irányuk... Nekünk volt leírásunk, térképünk, de Prága után egyformák a kövek és nem akartuk a táskákat feleslegesen sétáltatni. Kapóra jött megkérdezni a csikóst, nála ki tudhatja jobban? Nekünk volt igazunk, arra kellett menni, ahonnan a többiek jöttek. Viszont ők már nem akartak megint ugyanarra a hegyre felkapaszkodni, úgy döntöttek hát, hogy elmennek inkább a közeli kicsi csángó falucskába, Háromkútra. A székelyünk felajánlotta, az erdő széléig szívesen elkíséri őket, onnan már nem lehet elvéteni az irányt. Még visszament a házikóba valamiért, a szekercéjéért. „Sok a falka.” Erre a kijelentésre már kissé faggatózni kezdtem, farkasokat ért-e a falka alatt, s ha igen, történt-e valami? Mondta, az éjjel megmarták az egyik csikóját, talán meg sem marad...
Jobb kézzel a vándorbotunkat szorongattuk, ballal a parittyát tapogattuk és figyeltük egymást Szabolccsal. Fertály órányira táboroztunk a pórul járt csikótól. Egy ideig jobban figyeltük a bokrokat, legalább úgy másztuk meg a Nagy Hagymást, hogy nem az emelkedő volt a legnagyobb gondunk. Medvével, kígyóval már volt dolgunk azelőtt, úgy határoztunk, ha egymás látómezején belül maradunk, két ilyen szép szál legényt nem veszélyeztethet holmi falka. De az világossá vált, itt már nem a Homo Sapiens a csúcsragadozó.
Sok gyaloglás, helyenként kolompszó, elvétve turistajelzés. Pihenőnek szamócaevés, ami olyan apró, amilyen édes.
Egy ereszkedő vízmosással jutottunk el a Juhos-völgybe, vagy csángó nevén Fehér Mezőre. 8-10 rogyadozó esztena, itt-ott vetemények, valószínűtlen előfordulással.
Szerencsénk volt, július végén költöznek ki a csángók az esztenákba. Kaszálni, veteményt gondozni, az esztenán kalapálni. Az egyik háznál mozgást láttunk, megindultunk feléje. Apró kutya jelezte érkezésünket és egy beszédhibás gyerek szaladt elénk fogadásnak, majd találkoztunk az anyjával is. A tapogatózó kérdésre, van-e ürü vagy tehén s tejet ad-e, igennel felelt. Volna-e eladó sajt, kenyér? Persze, örömmel, munka nincs, a pénz jól jön. Miután vásároltunk saccra fél kiló sajtot, vettünk hozzá csángó kenyeret is. Az előbbiért lejjel, utóbbiért forinttal fizettünk. Gyanakodva néztük a kenyeret, elég lesz-e ennyi sajthoz. Az első uzsonnánál aztán kiderült, ebből a kenyérből egy hagyományos karaj kettőnknek is sok. Ha kitudódna, ezzel ellátmányoznák az amerikai tengerészgyalogosokat, olyan kiadós!
Ahogy elhagytuk a Fehér Mezőt, elment mellettünk egy szekér. A semmiből a semmibe.
Újabb esztenák következtek. Az út szélén egy fehér folt, talán kutya. Mire párat léptünk, már 7 fehér folt volt, és félkörívbe rendeződtek. Még mindig el voltunk határozva, hogy elmegyünk az úton a kuvaszok mellett. De 50 méterről már én is érezhettem saját félelmem szagát. Aki nem látott még hét hófehér hatalmas kuvaszt, nem érezheti azt a hangtalan nyers erőt. A kuvaszt úgy tervezték, hogy a farkasból ne csináljon különösebb gondot.
Megszégyenítve megkerültük az esztenát, kissé el is tévedtünk, majdnem mi is Háromkút felé mentünk.
Egy román tehenészfiú aztán megerősítette az irányt, „Lagu rosu, da!” mondogatásával és az irány pásztorbottal való mutatásával. A Gyilkos-tónál aztán szembesültünk a vadkapitalizmussal. A legolcsóbb szállás 7 euró, de ággyal, zuhanyzóval. Megvacsoráztunk és hamar elvesztettük eszméletünket.

Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, túrázásból elég volt két nap. Tőlük délre éppen zajlott a IX. Gyimesközéploki népzenei és néptánc tábor. Gyimesközéplok a székely-csángó falvak egyike, és a tábor miatt olcsón jutunk ételhez, zuhanyhoz, fiatalokhoz.
A busz, ami elvitt volna legalább a Békás-szoros túloldalára, elment. Sebaj, előzőleg már ki lettünk okosítva, miként megy a stoppolás Romániában. A stoppost szívesen látják, mert pénzt jelent. Vannak, akik kimondottan stopposvadászatból élnek. 1 km = 1000 Lei Vechi = 1 Kč / arc. Fél óra után felvett egy kamionos, elvitt egy „D” betűs falu kereszteződéséhez. Itt elkezdtük a buszt keresni. Románul. Meglepő, két mindenféle végső vizsga nélkül végződő spanyolszemeszter milyen sokra elég. Egy óra téblábolás, vízvásárlás után már tudtuk:. a két hete lezúdult évszázad legnagyobb esőzése az évszázad legnagyobb árvizét idézte elő Olténiában és Moldvában. Mi ez utóbbiban jártunk, közel a volt szovjet tagköztársasághoz, Moldáviához.
Ránk nézve ez azt jelenti, busz talán jön, de csak valameddig visz és visszafordul. Egy székelykapu-utánzat alatt tanakodtunk, aztán megállt egy Dacia, hogy hova lenne? Mondtuk, Bacau (Bakó) fele. Onnan délre húzódnak a valóban elszigetelt a moldvai csángó falvak.
Jól lettünk tartva az elmúlt öt év legnagyobb olasz slágereivel. Kiderült, az illető egy stopposvadász és egész nagy összeget számolt ki díjnak. Jó, mi meg nem lenni estupido! Megállás, kiszállás és hihetetlen szerencse. Mögöttünk állt egy hófehér Merci mikrobusz Bacau felé fordítva.
Ültünk a vadonatúj, helyenként még ülésétől nem megszabadított gyári fóliás Mercedesben és ment el mellettünk Moldva. Olyan volt, mint a ma már betiltott, 50 képkockaként felvillanó Coca-Cola-reklámok. A tudatnak kevés, de vannak képek, amiket még sokáig látni fogunk. A nyomor olyan formája, amit Erdélyben nem láttunk. A legrosszabb, hogy az emberek mar régen beletörődtek, hogy ez a normális. Távolsági csővezeték nyomai kísértek órákon át. A román logisztika huncutsága, hogy egy ideig zökkenőmentesen eljutottunk, tovább viszont már semmi nem járt. Illetve egy híd lábánál autók, amik emberekre várnak. Merre mennek, meddig mennek, mennyiért? Comanesti-ig elvisz, de százezer lei fejenként. Sokalltuk, jó, ha 60 km, de hát a monopolhelyzet... Hátizsák a Daciába, a csomagtartó fedele nyikorogva lecsap. Mire várunk még? Emberekre, mondta. Az anyósülésre beszállt a sofőrnek egy szálkás izomzatú, jellegzetes állú (arcról 8 év szigorított) barátja. Mivel a sofőr sem volt európai jellegű, kezdtük rosszul érezni magunkat. Hozzánk hátra egy alacsony beosztású aktakukac szállt, talán ez volt az ok, ami miatt nem szálltunk ki...
Helyenként kezdtem a kocsi belsejét figyelni, hogy kilátni alul és oldalt, hogy jön be a kipufogógáz. Ha nőneműt előzünk, dudálás, indexek, ha valaki lassú, motortúrázás, reflektor, ki-kinézés mögüle. De Szabi visszazökkentett a realitásba és végig szinten tartotta az adrenalinszintemet.
Valóban, ha kiszállt volna az aktakukac, az nem jó... Nagyon úgy éreztük, benne van a pakliban, hogy valahol félreállunk, és szépen megkérnek, esetleg más barátaik társaságában, adjuk oda a pénzünket, aztán otthagynak. Jó esetben.
A Sing Sing-jelölt távozott, aztán az aktakukac is.
Comanestiben egészen fellélegezve szálltunk ki, holott itt az évszázad két nagy eseménye a nemrégi árvíz és a mi érkezésünk volt.


Elhúzott mellettünk a cseh mentőszolgálat 3 Nissan Patrolja.
Hevenyen stoppolva átbandukoltunk a városkán. Már a városból kifelé menet leelőzött minket egy 1 lóerős bioüzemű közlekedési eszköz. Intettek, nem akarnánk-e szekéren menni? Akartunk. Románok voltak, kaszálásból hazafelé. Az ördög nem alszik, egymás közt csehül beszéltünk, esetleg angolul. Időközben ránk esteledett. Mire a románjaink hazaértek, már koromsötét volt. Meginvitáltak vacsorára és szállásra. Kicsit tanakodtunk, mivel: pár hete volt árvíz, mindenütt alátemetettek, a kutak fertőzöttek és két mezítlábas, piszkos személy kecsegtet étellel, szállással... Viszont mikor lesz ilyen alkalom újra?
A higiénia jegyében kezet mostunk: négyen férfiak fél liter vízzel. A két férfi két család feje volt. Két leélt nő és 3-4, a körülményekhez képest nagyon vidám és értelmes tekintetű kislány.
A lakás kicsiny és mindenféle kacattal, pokrócokkal zsúfolt. Miközben leültünk enni, az egyik kislány éppen befutott a szeretetszolgálat által osztogatott törülközőkkel és egy palack vízzel. Mintegy újra jelezve a szükségállapotot.
A zöld levelekbe burkolt töltött káposzta látványára Szabolcsból kitört az "I don´t wana do this, man!" felkiáltás, utalva ezzel az itt beszerezhető bélflóra sokszínűségére. Azért ettünk, jó volt!
Vacsora után „beszélgettünk” egy kicsit a TV mellett. A legmodernebb ránctalanítók és dezodorok enyhe kakofóniát okoztak a foghíjasan mosolygó kötényes menyecskékkel övezve. Lefotóztam őket, megadták a címüket. Máig készülök küldeni képeket a Paun családnak.

Hamar lefeküdtünk. Egy ágyon a ház urai együtt, egy másikon mi,
ugyanabban a szobában. Az első óra még eltelt, már majdnem el is aludtunk. Ekkor megjött a szomszéd rokon valahonnan, be lettünk neki mutatva. Csak sajnos A lámpafénynél kis fekete pontokat vettünk a észre a párnán...
Utána az éjszaka szinte semmit nem aludtunk. Két álláspontot képviseltünk. Én rezignáltam, csípjenek a bolhák, de legalább aludjak. Szabolcs nyakasan ellenállt és negyed percenként lesújtott. Zrínyiék is sok törököt levágtak, de a túlerő majdnem mindig győz.
Hajnalban mar nem bírtuk, elaludtunk, így a vérszerződés megköttetett. Reggel még az ágyban voltak a helyiek, mi már búcsúzkodtunk. Az ággyal érintkezett holmikat szeparáltuk, az útszélen gyors kurkászást tartottunk. Ennek eredményeképp 4-5 bolhával kevesebb lett.
A Középlokig hiányzó 45-50 kilométert pár óra és néhány stopp alatt hoztuk. Említést érdemel lapátkezű sofőrünk, aki két kézzel gesztikulált és minden templomnál keresztet hányt. A táborba délelőtt érkeztünk. Bejelentkeztünk, sátrat vertünk és mostunk, zuhanyoztunk. Hideg vízzel, de valami kéjes örömmel. Két nap múlva még találtunk bolhát, de lassan elfogytak...

Gyimesközéplok csángó falu, de a rajta keresztülhaladó főút és vasút miatt nagyban különbözik a Fehér Mező vagy Háromkút jellegétől. Meg aztán a moldvai csángó területekkel ellentétben a történelmi Magyarország területén is van, és ez sem mindegy.
Az élet persze itt is messze van a könnyűtől, de a tevékenység és az akarás mindenütt látszódik. Az összes domboldal kaszálóként van hasznosítva. Nemcsak a közeliek, az egészen távoliak is. Ameddig a szem ellát, a dombok csíkosan zöldek: a csík színe attól függ, mikor kaszálták.
Mindezt kézi erővel. Mire a harmat felszárad, már libasorban kint vannak a mezőn és csak a lemenő nap hajtja vissza őket.
A magyar számára érthetetlen csángó nyelvvel itt sem találkoztunk, ehhez vissza kéne menni Bakó környékére.
Középlokról egy lestoppolt vásárhelyi kisteherautóval mentünk tovább. Egészen a származási helyéig, azaz több mint 200 km-t. Sokáig figyeltük, milyen paramétereknek kell teljesülni ahhoz, hogy lekapcsoljon a gyújtás. A huszadik restart után megszoktuk, biztosan székely, mint a gazdája...
Rendes volt, megállt miattunk az érdekesebb helyeken, így Szovátán is a Medve-tónál. A monarchiabeli Magyarország itt szinte kézzelfogható közelségben van. Csak nemrég indultak meg az építkezések, felújítások, egyébkény minden a régi.

A kalotaszentkirályi néptánctáborba egy nappal a többiek előtt érkeztünk. Egészen büszkén viseltük a még jó egy hét múlva is látható bolhacsípéseket. Aki látta, rákérdezett. A válaszra megdöbbent és kérdezte, mindez hol. Moldvában, románoknál. Újabb kérdések és válaszok következtek. Sokat meséltünk, sok embernek. Most végre le is írtam, amit érdemes és amit tudtam. Többet csak személyesen lehet.

Amerikas Myami - Frisco ut 2004 bol

Miami - San Francisco

Amerikai Egyesült Államok. A név elég jól kifelyezi Amerika jellegét, ami még ma is többé-kevésbé érzékelhető. 51 állam federációja, melyek mind saját és helyenként jócskán eltérő múltal rendelkeznek. Vegyük csak példának az Oroszoktól aranyért vásárolt (mint később kiderült, aranyat is ér...) Alaszkát, a Spanyoloktól Franciák által erővel elfoglalt, majd Amerikának eladott Louisiánát, avagy a Mexikótól háborúskodáaok után elfoglalt Texast és Californiát. Ehhez jön még a gyarmatosítás iránya és a rabszolgák fő "felhasználásának" helyei, vagy a teljesen eltérő természeti adottságok.
Hajlamosak vagyunk Amerikát egy európai értelemben vett országként kezelni, azaz homogén emberek és helyek halmazaként, holott ez már egy Kárpát medencében sem igaz, gondoljunk csak a Palócokra, Székelyekre, Pestiekre, Alföldre, Tátrára, Hargitára. Pedig az itt élők nem annyira eltérő emberekkel keveredtek, mint az Afrikából behurcoltak, őslakos indiánok, vagy a legkülönfélébb európai nemzetek fiai...
Ez az ország annyira hatalmas és annyira sok benne a látnivaló, hogy így utólag különösen örülök, hogy nem egy kis baráti társasággal, hanem egy utazási irodával jártam be az időm és pénzem által lehetővé tett részeket. Több évet el lehetne tölteni utazással az USAban. Ezek az irodák abból élnek, hogy tudják, mit érdemes megnézni és némi pénz fejében elvisznek az adott helyre, közben semmi gondom az útitervre, közlekedési eszkozre, száláshelyre, kajára. És valóban semmi kifogásolhatni való nem akadt a túra 25 napja alatt. Sehol nem éreztem, hogy túl sokat lettünk volna és azt sem, hogy túl keveset, már a lehetőségekhez képest.
Ez az utazási iroda nem egy konvencionális, hiszen nem egy utat hirdet meg, ahova teszem azt elvisz repülővel, berak egy hotelba, reggeli ekkor, vacsora ekkor és csinaljak egyébként tíz napig amit jónak látok
Ők azt vállalják, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a lehető legtöbbet megmutatnak és közben minden felmerülő igényt igyekeznek a kielégíteni. 14 embert több ezer mérföldre elvinni, 25 napig elszálásolni, etetni és főként napi 24 órában szórakoztatni nem könnyű feladat. Különösen, ha az adott éjszakát a csapat egy sivatagban tölti, ahol lényegesen fejletlenebb az infrastruktúra, mint mondjuk Las Vegasban, vagy New Orleansban... Az említett két városon kívül mindenütt kempingben és többségében sátorban aludtunk. Ez így egyszeűnek tűnhet, de némelyik nemzeti parkot katonák őrzik és előzetes bejelentés nélkül nem engednek be. Másrészt még az olyan gigantikus parkokban is, mint a californiai Yosemite (alapterületre akkora, mint egy kisebb város), előfordulhat, hogy teltház van és a vadőr nem tágít, míg valaki nem távozik. Az utazást kizárólag egy fehér FORD XXL VAN gépjárművel oldottuk meg. 14 férőhely + csomagok a tetőn, letakarva kék ponyvával. Frekventált útszakaszokon gyakorta láthatunk szembejönni ilyet, csak a TREKAMERICA-nak 350 ilyen kocsilya járja állandóan az utakat, további 150 pedig rezerva.
Az élelmezés központi irányítással, de saját magunk által folyt. Három csapatra osztva minden nap más főzött, leginkább vacsorát, napközben "terepen" voltunk. A táplálékbeszerzés közös kasszából történt és mindenki igény szerint fogyasztott belőle. Mondanom sem kell, hogy a két keleteurópai jelenléte jócskán meglátszott a készleteken...
Az említett másik keleteurópai egy oroszul káromkodó és helyenként viselkedő lett Ilgvars volt. Leginkább az ivásban és a beszédben jeleskedett. Angoltanuló fanatikus, de miután autodidakta is egyben, filmekbeillő orosz akcentussal beszélt.. Morten és Anders két dán frissen érettségizett és katonaviselt (náluk kötelező, bár nem lelkesednek túlságosan érte...) srác egy féléves világkörüli útba iktatta be a túrát. Szintén dán volt az első gyereken és házasságon már túllevő, ámde még a legjobb éveken éppen belül tartózkodó Ulla. Snoopy grafikával ellátott ruhákat és általános jókedvet viselt. Egyik legértékesebb tagja volt a csapatnak. Saskia és Sebastian Németországból érkeztek, mindketten egyetemisták és szőkék. Visszafogottak és rendesek voltak. Abban az esetben, ha a három dán az anyanyelvén kommunikált a jelenlétünkben, mintegy azonnal német konverzációt nyitottak velem és a szintén német Svennel. Sven nevén nyomott hagyott a tény, hogy az északi részekről érkezett. Jellemén pedig az elmúlt negyven év agglegénysége és a Luftwaffe újjonckiképzési programjának legmélyebb ismerete. Nem túl nagy örömet szolgáltatott, hogy miután értesült anyanyelvében való jártasságomról, csakis ezen a nyelven volt velem hajlandó érintkezni. A dolgot csak tetézte, hogy egy sátorba lettünk beosztva. Minden sátornak volt egy kedves neve, hogy mindenki a saját almában hajthassa le másnap is a fejét. A mienk a Love Nest nevet kapta a keresztségben...
Monica, Lisa, Kylee és Leah 18-24 közötti Ausztrália négy különböző helyéről érkezett leány. Az volt bennük a közös, hogy mind rendelkeztek Ír ősökkel és egyikük sem ismerte a többit a túra előtt.
Minden kétséget kizáróan a legfontosabb résztvevő a túravezető Cory Tucker, colorádói születésű és alabamai rezidenciájú enyhén kancsal és enyhén kattant huszas évei végén járó hölgy. Mint később kiderült a Tourleader of the year büszke tulajdonosa. Ezt a címet a résztvevők vélemenye határozza meg, az utolsó nap mindenki kitölt egy kérdőívet (negyven percig töltöttem, elég nagyszabású).
Miután az Ivan hurrikán az indulás napján haladt keresztül Florida közepén, aggályaim voltak, hogy el e fogunk mi indulni az adott napon és hogy egyáltalán lesz e túra, pláne, hogy Miami délen van én meg éppen akkor Florida északi részén tartózkodtam. Bár áram már több napja nem volt a mobiltelefonok működtek. Az irodában közölték, hogy egy napos késéssel indulunk és okosabb, ha csak Orlandóig megyek, Maimiban úgysincs semilyen program, feleslegesen tennék meg 250 mérfoldet. Este megérkezett a csoport, ismerkedés, főzés, információk átadása. Mindenki kapott egy pontos útitervet, arra az esetre, ha elvesznénk, tudjuk hova kell menni, éppen hol van a száláshely. Szintén egy kalkulációt a valószinű kiadásokról és az opcionális programokról. Be lettünk osztva csoportokba. A csoport vagy főz, vagy mosogat, vagy a legkellemesebb, autót mos. Ezt sok esetben ezt el lehet sumákolni és egyébként sem megerőltető. A másik két opció törvényszerűen maga után vonta szeszes italok fájdalomcsillapítás céljából történő fogyasztását... Másnap minthogy Orlandóban voltunk, lehetett választani Disney World, Universal és MGM Studió közül. Mindenki elítélte az ötletet, hogy öt év körüli emberpalánták közé menjünk Mickey egérre nyált folyatni, maradt valamelyik filmes park. Elég borsos belépő (40$) után egésznapos időtöltés Indiana Jones, Star Wars, Alien és egyéb események közt. Az egész egy jól összerakott zsibvásár, de ha nem lenne benne az a 3-4 rollercoaster (ringlispiel), az egész nem sokat érne. Külön jó benne, hogy ha már bent vagyunk, annyit megyünk rajtuk, amíg nincsen nagyon hányingerünk. Nem tartom egy nagy élménynek, de hozzátartozik az USA feeling megérintéséhez, megaztán nem rossz az, ha mindjárt az elején a csapat együtt tölt egy napot.
Az estét 6 órányi út után Panama City Beach sátortáborában töltöttük. Orlandóban még légkondicionált bungallóban aludtunk, itt már sátorban. Augusztus közepétől Floridában naponta háromszor esik. Kora hajnalban, délután és éjszaka. Ilyenkor 25 fokig lehül a levegő, aztán gyorsan visszaáll 35 fokra. Az Ausztrálok ezeket az állapotokat jól viselték, náluk van ez még rosszabb is. De jött aztán később kutyára dér...
Egyébiránt az óceán gyalog 5 percnyire volt, mindkét irányba beépítetlen homokos tengerpart. Van neki valami olyan varázsa, amit az Adria csak megközelít, de el nem éri.
A negyedik nap délelőtt lehetett választani vízirobogózást. Eddig nem volt hozzá szerencsém, ami kár, mert a csokis puding óta az egyik legjobb találmány. 60 lóerős kétszemélyes tákolmányok. Választottam magamnak egy kis súlyú Ausztrált és megígértettem vele, hogy finoman fogok menni... Két vezetőt is kaptunk, legyen aki kiment, meg megmutassa a delfinek tartózkodási helyét és néhany szigetet, amit érdemes látni. Szerencsére a vezetési stílusunkba nem szóltak bele, így egy hullám és padlógáz segítségével sikerült elvesztenem a körömszakadásig kapaszkodó Lisát. Szigeteken és delfineken kívül egy nagyobbacska medúzát is találtunk. Mivel a medúzacsípésről eddig csak hallottam, elkezdtem ismerkedni a témával. Szerencsémre, mikor felülről tanulmányoztam, egy hullám átsodorta rajtam, így a másfél méter hosszú csalánozók az egész testemet megecsetelték. Azért szerencsémre, mert ilyen alaposan azért önszántamból nem akartam tapasztalni... Olyan, mint a csalán, csak jobban éget és ezt nem szedte nagyanyám a disznóknak...
Szintén floridai látványosság Amerika legrégebbi települése, San Augustine. Ezt nem a csoporttal, hanem még Júliusban a lengyel lakótársaimmal látogattam meg. Kellemes légkörű spanyol gyökerű városka, csak annyi a turista, mintha a Vencel téren lennénk.
Floridát elhagyva Alabama lett volna a cél, tapasztalni a deep south hangulatát. Csakhogy a hurrikán hozományaként még itt sem volt áram, így mentünk egyenesen New Orleansba, Louisiánába. Szerencsére az akkori hurrikánok mind elkerülték, nagyon sajnáltam volna, ha a jazz és az általános jókedv fővárosát nem láthattom. Maga a város nem sokban különbözik a többitől. Egy másfél milliós város a Missisipi torkolatánál, sajnos mostanában eleget lehet hallani róla...
Ami különleges volt és remélhetőleg megint az lesz benne, az a francia negyed. Ez egy gyalogosan könnyedén bejárható Prága óvárosnyi rész. A spanyol építészet jegyeit viseli, mivelhogy a franciák előtt spanyolok éltek itt. Mindenütt kitűnő a hangulat, nem véletlenül nevezik Amerika szórakozóhelyének, itt egyfolytában szilveszter van... Ahol pedig igazán ereszd el a hajam, az a Bourbon Street. Sehol máshol az USAban nem szabad közterületen alkoholt fogyasztani, itt csak arra hívják fel a figyelmünket, hogy ne üvegen tartsuk, mert az veszélyes ránk és a környezetünkre nézve... Már koradélután megtelnek a jazzbárok, előfordul, hogy egymás mellett három és az utcán szemközt szintúgy. Az élő zene és a teltház természetes. Mire leszáll az éj és a tömeg átalakul vidám részegek masszájává, megjelennek a csillogós gyöngysorokat kínáló árusok. Az első emeleten hosszú erkéllyel rendelkező spanyol házak, általános részegség és gyöngysorárusok egyvelege egy furcsa szokást hozott létre. Az erkélyen állnak az előzőleg gyongysorokkal jól felszerelt férfiak és nehezen félreérthető "Show your boobs!" - Mutasd a cicid! felhívásokat intéznek az alant sétálgató hölgyekhez. Aki eleget tesz a felhívásnak, kap egy gyöngysort, helyenként egyszerre több delikvenstől is. Hajnalra a gyöngysorok átkerülnek a bevállalósabb lányokhoz, mindenki legnagyobb megelégedésére. Amit máig nem értek, másnap én is találtam egyet a nyakamon...
Következő uticélunk Dallas volt, majd a szintén texasi Amarillo a Cadillac ranchal. Dallasban szabadprogramként megnéztük a belvárost, majd pillantást vetettünk J. F. Kennedy elnökségének véget vető 4 keresztre az aszfalton. Rövid konszenzus után a csapat úgy döntött, hogy nem megyünk a kommersz Amarillóba, hanem meglátogatjuk Cory texasi barátját egy autentikus ranchen Dickensben. Dickens után pár nappal a Zion nemzeti park könyvtárából ezt írtam a ranchról: Kemény nap volt még Texasban, ahol a legdurvább az alkohol és drogok büntetése... A tourleader haverjánál voltunk original ranchon. Azzal kezdtük, hogy sör, egyebek. 22 es puskából és shootgannal célbalövés, másik kézben drink. Éccaka fel a 76-os Jeep-Willisre(14 ember + egy kutya). Eztet tessék vizualizálni, részegen 14 + kutya egy 4 személyes kocsin vaksötétben és ugye a ranchon nincsen 'út'... A kutya neve mellesleg Szikra, mivel egy magyartól kapta a nevét. Nagy barátok lettünk Szikrával, mint ugye a két magyar... Civilizáció sehol, csillagok nézése. A Jeepmotortere egyszercsak elkezdett lángolni.. Mint később kiderült, rég nem volt használva és a madarak belefészkeltek. A motor melege begyújtotta a fészket és a menetközben felszedett száraz növényzetet. Elfogyott az alkohol, úgyhogy páran visszamentek a civilizácioba és megoldották ezt a problémát... A kutyával jó aludni a magas fűben, mert melegít. Vissza a házba, papírnyulak az ágyba. Bratt látva bennem a szikrát elkezdte a Yamaha ATVt(all terrain veh.) pumpálni, én meg spontán az akumlátortöltőt előhúzni... Néhány fixing on rocks után a masina startolt. Bratt és még 3 arc + Szikra a Jeeppel én az ATVvel neki az éccakának. Mármost csak töltővel startolt az ATV, úgyhogy kéz a gázon, nembedögleszt, mert akkor tolhatom haza... Nemigen lehetett üresbe rakni, úgyhogy Sörgyári capriccio jelleggel köröztem a Jeep körül, ha álltak. Egy ízben igen soká álltak, mondom nem füveznek ezek, de... Mire sikerült neutrálba erőszakolnom a hangvilla márkájú műszert, nem maradt semmi... Bratt érezte, hogy ez így nem kosher, vissza a házba, immár eléggé fura útvonalon. ATVt lerak, jeepkapotára ráül, ki a szabad ég alá. A kapota melegít, mint a kutya, az jó. 2 dán, 1 ausztrál , 1 amerikai és 2 magyar magas szinten kommunikált. Igaz Szikra egész csendes volt...
Texasból Új mexikó felé vettük utunkat. Santa Fe szintén egy érdekes hangulatú város. A spanyol pueblók mintájára épult házak és a Navajo indián kultúra keveredése. A város talán legfóbb érdekessége, hogy rendelet írja elő, hogy a házak színét csak a barnának 40 árnyalatából lehet kiválasztani. Ez érvényes a kerítésekre és a templomokra is.
Ezután felkapaszkodtunk a Sziklás hegységbe, Colorádóba. Szerencsénkre koraősszel érkeztünk, ilyenkor a legszebb. Ameddig a szem ellát, a hegyoldalakban tömegesen növő és akár több hektáron közös gyökérzettel rendelkező aspenek (nyárfák) egyszerre készülnek az őszre. Náluk ez úgy néz ki, hogy több fotbalpályányi részen minden fának rikító piros, narancssárga, vagy citromsárga a levele. A szálásunk 3200 m magasan volt és mivel az én csapatom volt főzésen, megtapasztaltuk mennyire másak így a körülmények. Az étel sokkal később készül el, viszont a szakácsok sokkal hamarabb berúgnak... Másnap meglátogattunk egy régi ezüstbányát, Silvertont és Telluridot, Colorado egyik legnagyobb síparadicsomát.
A következő egy hetet négy különböző nemzeti parkban töltöttük. Látszik, hogy Cory volt az év túravezetője, hiszen felhívta a figyelmünket, a parkokban nincsen Liquor store, úgyhogy megálltunk egyben és kellőképpen felszerelkeztünk az ínséges időre. (Alkohol csak Liquor store-ban kapható) Mind a négy park közös jellegzetessége a vörös szikla, amely az államokra is jellemző, ahol találhatóak. Arizónában és Utahban más nem is nagyon van szép természeten kívül, de az tényleg lélegzetelállító! Elsőként Moab kempingjébe mentünk, ehhez közel esik az Arches national park. A park neve boltívet jelent és valóban, több száz van belőlük a parkban. A pár méterestől egészen a száz láb hosszúságúig mindenféle ív megtalálható az egyébként sivatagos környezetben. Úgy időzítettük, hogy a legjellegzetesebb és egyben az utahi autók rendszámán is megtalálható képződményt a lemenő nap fényében érjük el. A látvány után Petőfi véleménye is megingott volna a szárnyaló lelkekről és a rónaság viszonyáról...
Innen Navajo földre mentünk, a Monument Valleybe. A hetvenes években sok western filmet forgattak itt, de még ma is reklámspotok (Jeep) és videoklippek (Metallica) készülnek ezen a furcsa vidéken. A táj jellege merőben eltér attól, mint amit földinek gondolnánk. A sivatagból helyenként száz méterre kimagasló különálló vörös masszívumok és a horizont végtelensége félelmet és tiszteletet ébreszt az emberben. Nem véletlenül tekintik ezt a helyet szentnek az indiánok. Navajo kisérőt kaptunk, aki elvitt másoktól elzárt helyekre és indián szemszögből is bemutatta a térséget. Szintén láthattuk, hogyan élnek és éltek az indiánok. Egy természetes amfiteátrumban pedig hagyományos hangszeren játszott és énekelt.
Egy időre elhagytuk Utahot, hogy eltöltsünk pár napot Arizónában, a Grand Canyon államában. Útközben pihenés gyanánt megálltunk Deadhorse point kilátójánál. Sokan nagyobb élménynek tartják, köztük én is, mint a Grand Canyon. Olyan, mintha a világ végén állnánk, amerre a szem ellát, kietlen táj és szédületes tér. A Grand Canyon méreteiben annyira hatalmas, hogy az ember nem is képes befogadni a valódi nagyságát. Annyira nagy, hogy gond volna elhelyezni Szlovákiában... Helikopterről lehetne igazán megnézni, de sajnos a légköri viszonyok ezt nem tették lehetővé. Eretetileg két éjszakát kellett volna töltenünk a Nagy Kanyonnál, de mivel első éjszaka fagyott és az egyrétegű sátrak belsejéről kaparni lehetett hajnalban a jeget, inkább továbbálltunk.
Mexican hat településben időztünk egy napot és egy éjszakát. Délután lovagoltunk, az estét pedig cowboy módra tábortűz és whiskey társaságában töltöttük. Eddig csak viccnek hittem, hogy a hegedűt egy mosogató dézsába állított botra feszített zsinór pengetésével kísérik, de én is nagyon élveztem a hangszeren történő "játszást". Hangja erősen hasonlít a csángő ütőgardonére. Vendéglátónk tett kísérleteket, hogy lasszózásra tanítson bennünket, de a mámor szintje ezen törekvését már nem támogatta...
A legadrenalindúsabb túránk Zionban volt. A park szintén Utahban található, legérdekesebb helye Angel's landing - Angyalok reptere névre hallgat. Egy háromórás, részben gerinctúrával megközelíthető többszáz méter magasságban található fennsíkrol van szó. Az út első része meg kiépített, de mikor az ember már kellőképpen fáradt, elkezdődik a dolog móka része. A jó kétszáz métert helyenként 25 cm széles gerincen kell megtenni és mindkét oldalon többszáz méteres szakadék. Sziklába vert láncok csak ott vannak, ahol egyébként nem lehetséges átjutni. Megérkeztünkor egy húsztagú társaság már csak a lelkész érkezésére várt, mivel házasságkötésre készülődtek...
A nyugati part felé menet Utahból útbaesik Las Vegas. Lehetetlen leírni azt, ahogy az egész város kinéz és viselkedik... Ilyesmi csak a világ leggazdagabb országában jöhet létre. Minden csak a szórakozásról és az emberi igények bármelyikének kielégítéséről szól. Messzemenőleg nem csak kasinók, hanem koncertek, könnyű és komolyzene, színház, a legkülönfélébb alternatív művészetek és lényegében minden, amit valaha valahol emberek szórakoztatására használtak, megtalálható itt. Persze a legfontosabbak a kaszinók, de ezek is mind mások. A Flamingónak és a Tropikánának trópusi, a Treasure islandnak kincsesszigeti, a La Veneziának velencei (Velencében tanult olaszul éneklő gondolásokkal, gondolákkal, folyóval és élethű műégbolttal...), a Bellaggionak pedig felső tízezerbeli hangulata van. Persze ezzel nincsen vége a sornak, hiszen találunk itt Eiffel tornyot és piramist is... Akkor sincsen gond, ha már az elvesztésre elkülönített pénzünk dupláját sikerült zseton formájában valamelyik kaszinóban hagynunk, látnivaló van elég ingyen is. Vegas az USA leggyorsabban fejlődő városa, annak ellenére, hogy a sivatag közepén áll. Nevada nagy része indián rezervátum, s mint ilyen sivatagos és legális benne a szerencsejáték. Az államokban csak rezervátumban és vízen lehet szerencsejátékot űzni. Érdekes a kontrasztja a Vegas kornyéki lepattant kaszinóknak és a Freeman street vakító fényeinek. Las Vegas főutcája komplett fedett, ha már akkor, befedték egy gigantikus képernyővel...
A még nyugatabbra találhato Yosemite már Californiában van. Más, mint az eddigi parkok, itt nem vörösek a sziklák, hanem szürkék. Mindenütt gömbölyded vulkanikus bazaltot látni és a fák is főként tűlevelűk, 3500 alatt aspen foltokkal. Yosemite Yellow stone és persze Alaszka mellett a legmedvedúsabb környék. Szerencsére itt csak "barátságos" barnamedvék vannak. Minden sátorhelynek megvana a saját bearboxa. Ide kerül az étel és bárminemű szagot kibocsájtó dolog. Ezt én tipikus amcsi túlkapásnak tekintettem, talán még pofákat is vágtam, mikor nagyon komolyan magyarázták... Ehhez képest vacsoránál a mellettem ülő Monicától két méterre feltűnt egy másfél mázsás nőstény... A kezdeti sokk után szomorúan kivettem a fényképezőm és azon temettem magam, hogy mekkora lehetőséget szalasztottam el... "Szerencsére" a medve visszajött, még vagy hatszor, mindíg a tábor más részén. Ilyenkor nem kellett mást tenni, csak a sikítás és csörömpölés felé futni. Mindenki tudja, hogy a medvét ez riasztja el. Több ízben sikerült közel kerülni a medvéhez, csak a vadőr mindíg elriasztotta... Szegény 45 kilós lány nem örült a lelkesedésemnek, hogy rohanok be a bozótba, kénytelen volt követni minket... Egy ízben aztán sikerült lekapni, annak köszönhetően, hogy a vaksötétben, miközben rohantam felé, a medve megállt és ekkor kattintottam. Csak a gép kijelzőjén láttam, hogy pár méterre álltunk egymástól... De ami Yosemite-t igazán híressé teszi, azok a több ezer éves vörösfenyők. Annyira hatalmasak, mint magasságban, mint törzsben, hogy az ember el is felejti, Krisztus születésekor már túl voltak 1500 évgyűrűn...
San Francisco a végállomás, talán a legkellemesebb hely Amerikában és ezt sokan mások is így gondolják. Itt a legliberálisabbak az emberek, mindent áthat valami általános pozitivizmus, egyszerűen jobb kedvre derít. A kaliforniaiaknak van is okuk az örömre, az állam gazdasága erősebb, mint Franciaországé...
Rövid városnézés után katamaránra száltunk és az Alcatraz megkerülésével behalyóztunk a Golden Gate alá. Még gyerekkoromban kaptam édesamyám barátnőjétől egy képeslapot, amin ez a híd van. Máig megvan, ez amolyan gyerekkori álom beteljesülése is volt. Az estét a meglévő szeszkészlet felhasználásával és búcsúval töltöttük. Hajnali négykor rábeszéltem a portást, adjon bérmentve egy szobát, illetve ő ajánlotta fel, miután kiderült a keleteurópai diákstátuszom.
Reggelre már meg volt rendelve a taxi , repültem New Yorkba. Itt lett volna egy szabadnapom, de annyira hulla voltam, hogy miután a British Airways segítőkész Suzanne Baumann munkatársa rövid csevely után és főként ingyen átbookolta a jegyemet, éltem a lehetőséggel. Mivel 25 percem volt az indulásig és a csomagom még a hátamon volt, becsempészett egy szolgálati bejárón, rakott egy levonót a táskára és odadta Sanchonak. Ez volt a biztonsági procedúra három évvel 9/11 és az után, hogy elvették Friscoban a bicskámat, amit a kistáskámban felejtettem...
Londonba már 24 órányi út után véglényként érkeztem. Zsákmányoltam még két pokrócot a gépről és minden visszafogottság nélkül felhasználtam a váróterem székállományának a felét alvási céljaimra. A gép kapitányától búcsázás közben megkérdeztem, nem maradt e valami a kajából, mert a nagy pakolásban a pénzem a zsákomban maradt, azt pedig csak Prágában kapom meg. Kicsit meglepte a kérdés, de az utaskísérőket úgy kellett leállítani, hogy ne pakoljanak már többet...
Prágában már vártak a barátok, mesélés, kocsmábamenés és lassan elájulás. Majdnem egy hónapig tartott visszaállni az időzónára és a mindennapi életre, de feltétlenül megérte.
Aki teheti, vagy lehetősége van rá, hogy valakit hozzásegítsen hasonló nyári tevékenységhez, tegye meg. Vannak dolgok, amiket csak látni és kipróbálni lehet. Amerika ilyen...